Közeledik a nyár

Pár nappal ezelőtt olvastam egy írást egy kínai orvoslással foglalkozó oldalon, ahol jelezték, itt a nyár. Május 5. a nyár kezdete. Feltételezem Kínában van így. 😀 

A cikk arra hívta fel a figyelmet, hogy emelkedik a hőmérséklet, hamarosan itt az igazi nyár, és mint nálunk is, ugye a májusi eső aranyat ér, náluk is. A meleg, és az eső, a napsütés, a zivatarok, mint a mi lelkiállapotunk, gyors hangulatváltások jellemzik…

A nyár a tűz jegyhez kapcsolható, és a tűz a szívet jelképezi. A nyári periódusban különösképpen ügyeljünk a szívünk egészségre. Kényeztessük, adjuk meg neki, amit igényel. <3

Amilyen a lelkünk egészsége, olyan lesz a szívünkké is. 

Javaslat az étkezésben a könnyebb ételek fogyasztása, a zsíros, fehérjedús étkek, és az erős fűszerek visszaszorítása, valamint a túl hideg, hűtőből kivett ételek, italok közvetlen fogyasztását is kerüljük. Ha kivettük, várjuk egy kis ideig, és csak utána együnk, igyunk, amikor már nem annyira hideg. 

Továbbá javasolt még a déli pihenő, a hajnali kelés, és a télihez képest később fekvés.

Ez az írás azért is tetszett, mert régen hazánkban is ez volt a szokás, főleg ott, ahol gazdálkodtak.