Skip to content
~
4. rész:
~
Ennyire lemerült bennem minden. Pedig tudom, meg kell állni, mert ha az élet “szól hogy elég, pihenj, és akkor nem biztos, hogy lesz visszaút.
Itt az idő feltenni magamnak bizonyos kérdéseket.
Megengedhetem-e magamnak, hogy lazítsak?
Hisz mások erősnek látnak, és ezt a látszatot fenn kell tartanom?
Akiknek szükségük van rám, velük mi lesz?
De mi lesz akkor, ha nem állok meg, és annyira lemerülök, hogy soha többé nem leszek képes visszatérni?
Mások annyit látnak az egészből, hogy fáradhatatlan vagyok. Pedig ez nem így van.
A ragyogó aurám most “bemattult”*.
Nehezen kérek segítséget, nehéz kimondani, azt is hogy szükségem (lenne) van támogatásra. Pedig kérném, nem követelném.
* Fakó, elhalványult. Az élénk színeket befedte, áthatja a sötét, homályos árnyalat – a tisztánlátók így látják.
~